A gyűjtögetős kártyajátékok egyik legszebb része a lapok kombinációs lehetőségeinek felfedezése. A Hearthstone még gyerekcipőben jár, ugyanis viszonylag kevés lap áll rendelkezésünkre, de sok meglepő kombóval találkoztunk a pár hónap alatt, mióta létezik a játék. Ez a gyűjtemény elsősorban kezdőknek szól, de annyira nem szerettem volna az alapokhoz visszanyúlni, hogy ami egyértelműen következik a kártya szövegéből azt kiváltod egy másik kártyával és kész a szuper kombó. Biztosan lesz, ami nagyon alap dolognak számít, de igyekeztem néhány érdekesebb lehetőséget, szituációt is vázolni.

Természetesen nem jutott eszembe minden lehetőség a gyűjteményt nézegetve, de kommentben hozzátehetitek a saját kedvenceiteket és beleírom a cikkbe, sőt azt is megjelölöm, hogy ki küldte be. A nagyon alap dolgokat, mint például a 2.körös Coin + Defias Ringleader vagy egy lap kijátszása + Eviscerate az plusz 2 damage, ne erőltessük.

Lesz benne pár olyan combó, amivel azért nem találkozunk gyakran, mert nem valami erős, de mivel eszembe jutott, gondoltam megosztom. Ezért hát ne vessétek a szememre, hogy a cikk címe a “kihagyhatatlan” jelzővel él.

Hearthstone - Druid

  • Ancient Watcher + Mark of the Wild / Mark of Nature = Erős Taunt olcsón.
  • Ancient Watcher + Keeper of the Grove (Silence) = Olcsó 4/5 minion hátrány nélkül.
  • Force of Nature + Savage Roar = 9. körben 14 sebzés minimum (+2 attack még bármi lénynek, ami már lent volt)
  • Onyxia + Soul of the Forest = A sok 1/1-es Whelpből haláluk után 2/2-es Treant lesz.
  • Malygos + Moonfire = 6 damage 0 manáért (és van egy sárkányod is).
  • Bite + Savagery = 5 manáért 4 armor, 4 attack a hősödnek + 4 sebzést kioszthatsz. Inkább meglepő és fun, mint használható combó.

Figyelemre méltó szituációk a Druiddal kapcsolatban:

Mostanság a másodikként kezdő Druidok előszeretettel kevernek le úgy, hogy imádkoznak egy első körös Coin + Innervate + Yeti, vagy egy második körös Druid of the Clawért. Nagyon nehéz ezeket a játék elején eltávolítani, képesek akár 3 az 1-ért tradelni.

Ha a Druid visszaveszi a kezébe a Druid of the Claw lapját, azt a formáját fogja megkapni, amiben használta. Ellenben az Ancient of War vagy Lore kártyáknál újra választhat a két képesség közül.

Ha Druid ellen játszol, mindig legyen eszedben az, hogy kis lényeknek (Imp Master / Violet Teacher tokenjei pl.) vagy a Force of Nature-rel teremtett Treantoknak bármikor képes (hősével együtt) +2 Attackot adni. Figyeld a HP-d és tudd, hogy mikor vagy veszélyben, gyógyíts magadon vagy használj Tauntot ha teheted.

Hearthstone - Hunter

  • Emperor Cobra + Bestial Wrath = Ingyen bármit megöl (kivéve ha Divine Shield / Immunity van rajta) és nem hal bele a kígyó.
  • Unleash the Hounds + Flesheating Ghoul / Scavenging Hyena = Az ellenfél minionjaira uszítva a kutyák “hízlalják” a Ghoult és a Hyenát.
  • Unleash the Hounds + Starving Buzzard = Ahány minionja van az ellenfélnek, anyi lapot húzol és még támadhatsz is a kutyákkal.
  • Unleash the Hounds + Leeroy Jenkins + Timber Wolf = (Ellenfél minionjainak száma + 2 kutya) x 2 sebzés + 6 Leeroytól. Ha nincs minionja akkor is 7 manából 10 sebzés.
  • Starving Buzzard + Snake Trap = Ha megtámadja az ellenfél egy minionja a te bármelyik minionod kapsz 3x 1/1 Snake-et, és húzol 3 lapot.

Figyelemre méltó szituációk a Hunternél:

Ha az ellenfélnél van fegyver és van lent minionja, a Misdirectionnel képes vagy egymásra uszítani őket. A minion a fegyver sebzésének megfelelően sérül, az ellenfél hőse pedig a miniontól.

Ha Hunter ellen játszol, mindig jusson eszedbe, hogy az Unleash the Hounds mennyire erős és sokoldalú lap összesen 2 manáért. Ha sok kis minionod van a Hunter mindet képes eltűnteti akár egy kör alatt úgy, hogy még lapot is húz minden egyes idézett kutyáért. Ha tudod, kényszerítsd ki belőle az Unleasht minél hamarabb, ezzel nehezebbé téve számára a laphúzást és kivégzést.

mage

  • Doomsayer + Frost Nova = Teljes board clear, ha túléli a Doomsayer a következő kört.
  • Wild Pyromancer + Arcane Explosion = 2 sebzés az összes ellenséges minionra és marad egy 3/1 minionod. Jobb, mint egy Consecration, de 2 lap kell hozzá.

Figyelemre méltó szituációk a Magenél:

Szép második kört tudhat maga mögött az ember, ha az alábbi sorrend összejön:
Mana Wyrm, Coin, Sorcerer’s Apprentice, Arcane Missiles, Mirror Image. A 2. kör végén így lesz egy 4/3, egy 3/2, két 0/2 Taunttal és sebeztél 3-at random ellenfelekbe.

Mondanunk sem kell, hogy a Mage elleni játék legtöbbször az AOE sebzések (Blizzard, Flamestrike) körbejátszására megy ki. Próbáld meg ezt a két kört túlélni úgy, hogy még mindig nálad van a board control és nyert ügyed lesz. Ha nem így van, akkor a pakliddal lehet a baj, vagy nem jó playeket csináltál.

paladin

  • Equality + Consecration = Az ellenfél összes minionja meghal 6 manából.
  • Equality + Wild Pyromancer = Az ellenfél összes minionja meghal 4 manából. De a te minionjaid is odavesznek, ezért általában akkor érdemes használni a kombót, ha nincs minionod az asztalon, vagy nagyon keveset veszítesz.
  • Equality + Avenging Wrath = Kis szerencsével akár az összes ellenséges miniont leszedi és az ellenfél hőse is sérül.
  • Humility / Aldor Peacekeeper + Stampeding Kodo = Bármekkora lényt elpusztít.
  • Sword of Justice + Imp Master / Hogger = 2/2 Imp vagy 3/3 Taunt gyár.
  • Angry Chicken + Blessing of Kings = Inkább csak mókázni jó, de ha összejön kapsz egy 5/5 miniont igencsak erős Enrage képességgel. Ha rálősz mondjuk egy Elven Archerrel a buff után, 10 sebzés nem rossz.
  • Leper Gnome / Argent Squire / Abomination / Raging Worgen / Amani Berserker + Redemption – A Gnome mégegyszer támadhat és / vagy sebezhet kettőt az ellenfél hősébe. Az Abominationt még egyszer le kell ütni és mindenkin sebez 2-t. A Raging Worgen és az Amani Berserker pedig már Enrage-elve jönnek vissza, egyik jobb mint a másik.

Figyelemre méltó szituációk a Paladinnal:

Ha van egy olyan Divine Shieldes minionod, akiről ár lekerült a buborék, a Redemption Spellel visszahozhatod, miután ütöttél vele az ellenfél egy minionjára és újra lesz rajta Divine Shield. Argent Commanderrel a Charge miatt kifejezetten jól használható.

A Blessing of Wisdom nevű lapot sokan nem rakják rá az ellenfél minionjára, pedig ha képtelen vagy leszedni azt a miniont, ő eldöntheti hogy nem támad vele, vagy lapo(ka)t húzol, ha mégis. Sőt, ha Humilityvel vagy Aldor Peacekeeperrel ezt a miniont 1-es erejűre rongálod, több körig is (ha támad) huzathatsz magadnak vele lapot.

A következő inkább elkerülendő, mint követendő példa, de hátha valakinek megtetszik. Ha egyszerre Noble Sacrafice és Redemption is van a hősödön, a 2/1-es token miután leütötték, vissza fog térni plusz minionként.

priest

  • Shieldbarer / Gurubashi Berzerker / Stormwind Knight / Lightspawn / Lightwell / Injured Blademaster + Divine Spirit + Inner Fire = Viszonylag olcsón óriási HP és sebzés. Sajnos vonzza a silence-t, transformot és egyéb azonnali hatástalanításokat vagy leszedéseket.
  • Auchenai Soulpriest + Circle of Healing = 4 sebzés MINDEN minionra az asztalon. Csak akkor érdemes kijátszani, ha az ellenfélnek sok minionja van let, neked pedig (szinte) semmi.
  • Auchenai Soulpriest + Voodoo Doctor / Earthen Ring Farseer = 2 vagy 3 sebzés választott célpontba.
  • Malygos + Holy Smite / Mind Blast = Sok sebzés és egy böszme sárkány, ha túléli a kijátszása utána kört, rengeteg sebzést lehet vele kiosztani, ha van a kezedben spell.
  • Wild Pyromancer + bármilyen spell + Holy Nova = 4 sebzés az ellenfél összes minionjára és marad egy 3/1-es Pyromancered. A saját minionjaid HP-juktól függően sérülnek, gyógyulnak, majd sérülnek, a hősöd pedig gyógyul 2-t.
  • Crazed Alchemist + Shadow Word: Pain / Shadow Word: Death = A Priest alap esetben 4 attack-kal rendelkező minionokat nem tud leszedni ezzel a két spellel. Viszont ha megcseréled a HP és az Attack értékét, valószínűleg máris elviszi valamelyik Shadow Word.
  • Crazed Alchemist + Cabal Shadow Priest = Bármilyen aktuálisan vagy alapból 2 HP-s lényt ellophatsz, ha megcseréled az értékeit.
  • Northshire Cleric + sérült minionok + Circle of Healing = 1 lap / sérült minion a boardon. Vigyázat! Az ellenfél lényeit is gyógyítod, viszont lapot is húzol értük.

Figyelemre méltó szituációk a Priesttel:

A Priest vs Priest meccseken jó odafigyelni a Northshire Clericre. Ha bármelyik játékos gyógyít miniont, a Cleric lapot fog huzatni írányító játékosának. Ez azért fontos, mert:
– Megteheted hogy az ellenfél minionját gyógyítod, hogy lapot húzz.
– Ha 2 Clericet rak le az ellenfeled és képes vagy sérült minionjaidra kijátszani egy Circle of Healinget, az ellenséges Priest valószínűleg fel fogja húzni a paklija nagy részét, 10 kézben lévő lap után amit húz, azt elveszti.

A Thoughsteal az egyik legmókásabb / legutáltabb / legjobb kártya, amit a Priest kijátszhat. A random faktor senkit ne ijesszen el, a Priest pontosan arra épül, hogy az ellenfelét a saját kártyáival és minionjaival verje meg. És mint azt nemrég írtuk, egyre több Priest deck ér el komoly helyezéseket Rankeden és versenyeken egyaránt.

Hearthstone - Rogue

  • Leeroy Jenkins (vagy Arcane Golem, ha nincs) + Cold Blood + Shadowstep + Preparation + Eviscerate = Rengeteg sebzés attól függően, hogy melyik lapból mennyi van a kezedben. 6 – 10 mana közt változik a költség és 8 – 34 sebzést lehet vele kiosztani.
  • Malygos + Preparation + Rogue spell (+ Conceal) = Hatalmas spell damage, nézzük mire képes: 9-et sebző Eviscerate, 0 manáért 7-et sebző Backstab, minden ellenséges minionra 6-ot sebző Fan of Knives, 7-et sebző Headcrack, amit utána visszakapsz, 6-ot sebző Shiv, amivel lapot kapsz és 8-at sebző Sinister Strike.
    Ha kijátszod Malygosra a Concealt, körökig képes +5 Spell Damage-et adni, igen kevés dolog van, amivel körbe lehet játszani (Deadly Shot, Equality + Consecrate / Wild Pyro, Flare, Deathwing ami hirtelen eszembe jut).
  • Hogger / Illidan + Conceal (+ Faceless Manipulator) = Nehezen leszedhető Tauntos Gnoll / Flame of Azzinoth gyár (akár duplán is).

Figyelemre méltó szituációk Roguenál:

Ha Rogue ellen játszol, mindeképpen figyelj a minionjaid elhelyezésére az asztalon. A Betrayal nagyon olcsón akár 2 minionodat is kivégezheti, ha egy erős lényt raktál közéjük. Amennyiben játszol Faerie Dragonnal, azt mindig két minion közé tedd (ez Mage ellen is megtérül a Cone of Cold ellen).

Sokan nem félnek a Rogue ellen kijátszani minden minionjukat, mondván, hogy a Fan of Knives úgyis csak egyet sebez rajtuk. Ha a Rogue Deadly Poisonnel buffolja a fegyvere attackját, vagy éppen Assassin’s Blade van a kezében, 3-7 sebzést is kioszthat minden ellenséges lényre a Blade Flurry lappal. Jobb félni, mint meg…halni a lényeidnek!

Ha Rogue-gal játszol és az ellenfeled véletlenül két minionja közé tesz egy Emperor Cobrát, ne habozz kijtászani egy Betrayalt rá. Valószínűleg a következő kiírást fogod látni: “Your opponent left.”

shaman

  • Doomhammer + Spiteful Smith = Ha sikerül megsebez(tet)ni a Kovács urat, és nem köpi le egy Ooze a fegyverünket, akár 32 sebzés is kijöhet belőle apránként.
  • Tauntos / Divine Shieldes / Death Rattle-ös / Charge-os minion + Ancestral Spirit = Ezeket éri meg a legjobban visszahozni, mert újra élnek majd hasznos képességeik. Cairne, Sunwalker, Sylvanas, Argent Commander, Earth Elemental, Abomination és Al’Akir talán a legjobbak, akiket újraéleszthetünk.
  • Ragnaros + Earth Shock = Választhatsz célpontot Ragnarosnak, viszont az eredeti random sebző képessége “kikerülheti” a Tauntot.
  • Venture Co. Mercenary + Earth Shock = Ha zavar a Mercenary hátránya, töröld el 1 sebzésért.

Figyelemre méltó szituációk Shamannal:

Sokan figyelmen kívül hagyják a Totemeket Shaman elleni játékban. Ez a vesztüket okozhatja, ugyanis rengeteg módon buffolhatja Thrall kis barátait a Rockbiter Weapontól kezdve, a Defender of Arguson át egészen a Bloodlustig. Leginkább a Spell Totem és a Taunt Totem a zavaró és azokat érdemes azonnal leütni, ha tehetjük.

A Shaman egyszerre egy Totemből csak egyet irányíthat. Ez két dolgot jelent. Ha például Silence-elik a Taunt Totemedet, lesz egy 0/2-es gyakorlatilag (buff nélkül) semmire nem használható minionod, és mivel már van ilyen az asztalon, nem fogja ezt adni a hősöd képessége. A másik dolog pedig amit jó tudni az, hogy ha mind a 4 fajta Totemből irányít már egyet a Shaman, akkor a képességét nem használhatja, amíg valamelyik meg nem hal.

Hearthstone - Warlock

  • Bármilyen Minion + Power Overwhelming + Spellbreaker / Ironbeak Owl = 3 manás Blessing of Kings a körre. Ha a minionoddal trade-elsz és meg fog halni, egyértelmű, hogy nincs értelme a kombó Silence részének. Azt viszont jó tudni, hogyha trade-elsz vele, túléli és a +4 HP-s buff ha lekerül róla a Silence-el, akármennyit sérült, nem fog meghalni.
  • Sylvanas + Void Terror = 8/8-as lény és egy minion átigazol az ellenféltől hozzád.
  • Leeroy Jenkins / Arcane Golem + Power Overwhelming + Soulfire (+ Kobold Geomancer) = Rengeteg sebzés egy kör alatt. Költsége 3 – 10 mana közt változik a lapok számától függően, a sebzés amit kioszthat pedig minimum 7, ha minden összejön, maximum 26.
  • Malygos + Mortal Coil / Soul Fire = 6 vagy 9 sebzés igencsak olcsón, sárkánnyal a boardon.

Figyelemre méltó szituációk Warlockkal:

Ha a mindkét játékos Warlockkal játszik és az egyik Jaraxussá változtatja magát, a másik játékos a Sacrificial Pact lappal azonnal megölheti, mert démonnak minősül.

Mint már fentebb írtam, a Power Overwhelming hatását a Silence leszedi, ha meg akarjuk tartani a miniont. A Corruptionre ugyanez érvényes, bár ritka az olyan eset, hogy meggondolnánk magunkat azzal kapcsolatban.

Hearthstone - Warrior

  • Frothing Berserker + Whirlwind = Ahány minion van az asztalon a Frothing Berserkert is beleérve, annyival fog nőni az attack értéke. Elég alap kombó, de egy sort megér.
  • Acolyte of Pain / Armorsmith / Amani Berserker / Gurubashi Berserker / Tauren Warrior / Raging Worgen / Grommash Hellscream  + Whirlwind = Laphúzás, Armor vagy plusz sebzés az Enrage-es miniontól függően.
  • Erage-es minion + Inner Rage / Cruel Taskmaster / Whirlwind + Rampage = Sok sebzés némi sérülés ellenében. Az előző kombóban felsorolt minionokkal a sebzés 5 és 18 között mozog manától és lapok számától függően. Nem feltétlenül jön össze ugyanabban a körben, amelyikben a minionk kijátszottad.
  • Whirlwind + Battle Rage = Annyi lapot húzhatsz 3 manáért ahány minionod sérül a Whirlwindtől a boardon (+ 1 lap, ha a hősöd is sérült).
  • Gorehowl + Upgrade = 8 sebzés az ellenfél hősére ha nincs Tauntos minionja, és nem törik össze a fegyvered.
  • Emperor Cobra + Commanding Shout = A kígyó bármit képes megölni és még életben is marad.
  • Grommash Hellscream + Inner Rage + Abusive Sergeant / Cruel Taskmaster = Akár 18 sebzés Charge-dzsal egy kör alatt.

Figyelemre méltó szituációk Warriorral:

Ha Warriorral játszol Hunter ellen és van az ellenfeleden egy Secret, nálad pedig fegyver, ahogy azt már a Hunternél is leírtuk, próbáld meg körbejátszani a Misdirectiont. Eléggé fájhat ha a saját lényed ölöd meg és cserébe ő még beléd is sebez.

A legkönnyebben úgy verhetsz meg egy Warriort, ha ellehetetleníted a laphúzását. Nagyon kevés játszható laphúzása van, ami nem minionra épül és mivel a hős képessége nem hat a boardra, topdeckeléssel nem valószínű, hogy képes lépést tartani ellenfelével.


Hőstől független kombók

  • Knife Juggler + Onyxia = Golyószóró.
  • Enrage-es minion + Elven Archer = Bekapcsolhatod a Berserker képességét, ha az ellenfél nem támadja meg.
  • Leper Gnome + Elven Archer = Amikor pont az a kettő sebzés kell és tegyük fel Taunt miatt nem tudod bevinni.
  • Ancient Watcher + Sunfury Protector / Defender of Argus = Olcsó Taunt jó értékekkel.
  • Ancient Watcher + Ironbeak Owl = Egy Yeti és egy Owl 4 manáért.
  • Crazed Alchemist + ellenséges, nem Attack buffolt Shieldbarer / Lightwell / Totem / Nat Pagle / Doomsayer / Alarm-o-Bot / Summoning Portal / Lorewalker Cho = 2 manás instant leszedés.
  • Ragnaros + Ironbeak Owl = Választhatsz célpontot Ragnarosnak, viszont az eredeti random sebző képessége “kikerülheti” a Tauntot.

Remélem néhányatoknak sikerült újat találni a kombók között, amiket összegyűjtöttem. Mint a cikk elején is írtam, jöhetnek a további ötletek, hogy nőjön a cikk értéke azok számára, akik nem ismerik még az összes lehetőséget.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Atcsy

    ez a cikk 10/10es gyereket!

    Még egy dolgot hozzátennék, hogy :

    Warlock anchient watcher + shadowflame combo ( ez egy flamestrike 6 manáért ) De lehet kombózni bármilyen más minionnal is.

    • Köszi! Örülök, hogy tetszik 🙂 A Shadowflame-et azért nem vettem be, mert kb rá van írva, hogy tegyél le olcsón minél nagyobb attackot és told rá 🙂 Kis HP-n Molten Gianttel a legdurvább 😀 De köszi a tippet!

  • Nodir

    Szép leírás. Egy apró észrevétel “Preparation + Sprint / Assassinate / Vanish” nem lesznek free-k csak 3 manával olcsóbbak, de így is awesome 🙂

    • Köszi! Az ilyen kombókat nem vettük bele, mert a lapra rá van írva hogy ezt tudja, tehát ez nem olyan kombó, mint a többi 🙂 De köszönjük a hozzászólást!

  • torpix(SneakyTurtle)

    Hali! Warlockhoz még beférne szerintem a Leeroy + Power overwhelming + faceless kombináció ami 10 mana, és 20 sebzésre képes:)

  • JustComment

    Nagyon hasznos 😀 Készítettem egy Priest paklit tele kombókkal.Nagyon ütős.Rank 4-ig eljutottam vele 🙂